– Egy grafikus vallomása a részletekről

I. Egy mondat, ami bennem maradt

„Amit az én könyvemhez készítettetek, nagyon szépek, imádom! Hálás vagyok értük, mint az összes illusztrációért!”

– írta nemrég az egyik szerző, akivel együtt dolgoztunk. Ez a mondat napokig ott maradt velem. Nem csak azért, mert jólesik, ha visszajeleznek – hanem mert többről szól. Arról, hogy a kép nem tűnt el a lapozással. Maradt benne valami, amit újra meg lehet nézni. És ami miatt a szerző – és vele az olvasó is – újra visszatér.

Gyerekkönyv-illusztrátorként ez a legnagyobb célom: hogy a kép ne „leírja” a történetet, hanem újra elmesélje – akár évek múlva is.

És nem, nem azért, mert változik. Hanem mert mi változunk.

II. Az újralátás művészete – mitől él egy kép újra és újra?

Minden illusztráció, amit készítek, egy láthatatlan kérdést is feltesz:

Mi marad meg belőle, ha már nem nézzük?

A mesék természete ugyanis nem egyirányú. Visszatérünk hozzájuk. Újraolvassuk, újraértelmezzük – egyedül, gyerekként, szülőként, nagyszülőként. És ilyenkor minden más lesz. Mert egy hároméves mást lát egy képen, mint egy hatéves. Egy tízéves már a történet ívét keresi. Egy felnőtt pedig gyakran a saját gyerekkorát.

És ha a kép jól van megkomponálva, akkor minden életkorban mond valami újat – anélkül, hogy megváltozna.

III. A rétegzettség építése – avagy hogyan mesél a technika?

• Kompozíció – fókusz és felfedezés egyensúlya

Az első döntésem mindig az: Hova essen a szem először? És merre kalandozzon utána?

Egy jó illusztráció nem egy szép kép – hanem vizuális útvonal, amit be lehet járni.

• Előtérbe kerülhet a főszereplő – de mindig hagyok elrejtett utalásokat a háttérben.
• A kép szélén gyakran helyezek el finom, második szinten értelmezhető motívumokat – egy tárgyat, egy árnyékot, egy szimbólumot, ami akár a mese későbbi részére utalhat..
• A térkezelés sem csak dekoráció: a mélység, a magasság, a távlat érzelmi jelentést is hordoz.
• Színdramaturgia – a hangulatok finom irányítása

A színek nemcsak díszítenek – irányítanak. Hangulatot adnak, fókuszt terelnek, időt szabnak.

Egy szűk színpaletta – amikor kevés, egymáshoz közeli árnyalattal dolgozunk –
csendesít. Lassítja a néző tekintetét.
Olyan érzést kelt, mintha beljebb kellene hajolni a képbe, türelmesebben nézni. Ez jól működik elmélyülő, érzelmes vagy álomszerű jeleneteknél.

Egy harsányabb, erőteljesebb színvilág ezzel szemben lendületet visz a jelenetbe. A gyerekek azonnal reagálnak rá – mintha a kép megszólítaná őket.

A kontrasztok is ebben segítenek. Egy éles fény–árnyék határ például egyből fókuszt ad.
De néha épp az a hatásos, ha nem mondjuk meg túl erősen, hová kell nézni.
A lágy kontraszt, az átmenetek és visszafogott különbségek egyfajta titokzatosságot visznek a képbe. A néző nem egyből találja meg, amit keres – és épp ettől marad ott tovább.

• Rejtett történetek – motívumok, szimbólumok, visszatérő elemek

Néha egy kis motívum – mondjuk egy madár, egy játék, egy növény – végigkíséri az egész könyvet. Nem mindig látványosan. De ott van.
Ez az, amit egy gyerek talán az ötödik olvasásnál vesz észre: „Nézd! Ugyanaz a virág volt a padláson is!”

Ilyenkor a gyerek nem csak néz, hanem felfedez. És ez a pillanat az, amikor a kép történetté válik a néző fejében. Ettől marad meg. Ettől lesz emlékkép.

IV. Amit egy jó illusztráció „tud”, ha igazán jól van megalkotva:

• Újranézhető – nem fárasztó, és néha új élményt is adhat…

Egy jól megtervezett meseillusztráció nem „elfárasztja” a tekintetet, hanem mindig hívja – de más irányba.
Nem ismétlés, hanem élő kapcsolat: új helyzetben, új életkorban, új érzéssel mást észlelünk belőle.
És ettől válik a könyv nem csak olvasmánnyá, hanem társává a gyerekkornak.

• Életkori átjárhatóságot biztosít – egy kép több korosztálynak is élményt ad, más-más szinten

Egy hároméves még a színekhez vonzódik. Egy ötéves felfedezi a szereplők érzéseit. Egy tízéves már észreveszi az utalásokat, ismétlődő motívumokat. A felnőtt pedig felismeri benne saját gyerekkori világát.
Az igazán jól megkomponált illusztráció nem zár be egyetlen értelmezést – hanem rétegez.

• Érzelmi lenyomatot hagy – nemcsak illusztrál, hanem meghangolja a történetet

A kép első benyomása nem a részletekből jön, hanem a hangulatból.
Egy jól megválasztott színvilág, egy mozdulat, egy elhelyezés érzelmi atmoszférát teremt – még mielőtt a szavak eljutnának az olvasó tudatáig.
A kép már akkor elkezd mesélni, amikor a könyv még ki sem nyílt.

V. Miért fontos ez a megrendelő szemszögéből?

Ha könyvet adsz ki – legyen az saját meséd vagy kiadói sorozat része –, egy illusztráció nem csak látványt ad. Identitást.
Az első képek az olvasó fejében gyakran a képek, nem pedig a mondatok. Ezek formálják a hangulatot, az emléket – és sokszor ezek hívják vissza a gyereket az újraolvasásra.

A Galantusz Grafika műhelyében pontosan ilyen képeken dolgozunk:

• újranézhetőek,
• életkori átjárhatóságot biztosítanak,
• és érzelmi lenyomatot hagynak – mert hiszünk abban, hogy a kép is nevel, csak más nyelven.

VI. Egy kép, ami nem csak a könyvhöz köt – hanem egymáshoz is

Egy illusztráció nem csupán a történethez kapcsolódik. Hanem a pillanathoz is, amikor a történet elhangzik.
Ott van, amikor anya vagy apa leül a gyerek mellé, kinyílik a könyv – és elindul a közös figyelem.
Az a bizonyos „csendben nézzük” pillanat.

Ez a pillanat nem tanít – összeköt.
A kép ott van a mesemondás ritmusában, a lapozás mozdulatában, abban a tekintetváltásban, amikor a gyerek rámutat valamire, amit először csak ő vesz észre.

És lehet, hogy évek múlva a gyerek már egyedül olvas –
de ugyanabba a könyvbe néz bele, amit együtt néztetek,
és már mást lát a képen. Vagy talán csak másképpen?